| Sokoldalú útitárs: a túrabot |
|
| Cikkek - Felszerelések, tesztek | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Írta: Öregindián | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Sokoldalú útitárs: a túrabot Fiatal koromban, amikor a Hév a Margit hídi végállomásról indult Szentendrére, vasárnap reggelenként a turisták hatalmas tömege várt a szerelvényekre. Nagyon sokan közel 2 méter hosszú túrabotot is vittek magukkal, és csak úgy mellékesen jegyzem meg: a legtöbb kiránduló oldalán ott fityegett a kés, amely abban az időben még nem számított KKVE-nek. Érdekes, hogy akkoriban soha, senki nem veszélyeztette a másikat, bármilyen hosszú vadász- vagy túrakést viselt…
Mára teljesen eltűnt a kirándulók eszköztárából a túrabot. Ezt szívből sajnálom, mert magam is megtapasztaltam számtalanszor, hogy egy jó bot nagy segítség lehet számos feladat ellátásához, akár rövidebb túrán, vagy hosszabb táborozás alatt is. De lássuk, milyen egy „jó bot”, és mire használható? Nekem a mogyorófa a kedvencem. Könnyű és erős, ezért elegendő 2-2.5 cm átmérőjűt választani. Ha tehetjük, még a nedvkeringés megindulása előtt, vagy annak befejezése után gyűjtsük be. Érdemes szétnézni erdőrendezések területén, jómagam remek botnak valókat vettem fel például a Hármas határ hegyen, ahol sok mogyoróbokrot dózeroltak a sárba. Ugyanitt válogattam a kőris, valamint a som hulladék között is. Ez utóbbi két fafajta ugyancsak megfelel a céljainknak, de súlyosabbak a mogyorónál. Tökéletesen egyenes botot természetesen nem találunk. Viszont remek buschraft tevékenység a tábortűz lángja, vagy parazsa felett melegíteni, és térdünkön, illetve két erős favilla között kiegyengetni. Amikor már használhatónak tartjuk, érdemes hegyet is faragni rá. Ügyeljünk, hogy ne nagyon vékonyítsuk el, mert úgy hamar kitörik. A képen a helyes hegyképzést mutatom be.
Valójában célszerűbb a bot végét megvasalni, vagy rozsdamentes csavart belehajtani. Ugyanis ha jeges, vagy nagyon sáros/agyagos terepen közlekedünk, a fémvég jobban megkapaszkodik, mint a fa, s növeli a biztonságunkat.
Botjaimat általában a markolatnál kifúrom, és a lyukba szíjat fűzök. A bőrhurok tágasságát úgy méretezem, hogy könnyedén bele lehessen nyúlni, ugyanakkor csuklóval is rátámaszkodhassak. Ezzel is növelem a járás-biztonságot, ugyanakkor a terhelés jelentős részét nem a markom, hanem a csukló-alkar viseli.
Gyakran használom azt a botomat, amelynek végére hullajtott őzagancsból, valamint ugyancsak talált szarvasagancs egyik ágából készítettem speciális „fejet”.
A szarvas fejdísz-darabját nyolc milliméter átmérőjű csavarral rögzítettem az őzagancsba. Az így nyert kampó erős, és alkalmas arra, hogy meredek horhosban, bokrokba akasztva felhúzzam magamat, vagy leereszkedjem. De jó szolgálatot tesz akkor is, amikor csipkebokor vagy galagonya magasabban lévő ágait akarjuk lehúzni.
Dzsindzsáson áttörve a villával eltolhatjuk magunk elől a bozótot, vagy megemelhetjük az utunkba kerülő lombokat, így védjük a szemünket, s nem kell annyit hajlongani. Ezt a „szerkezetet” ugyancsak nyolcas csavarral tudom behajtani a bot végébe rögzített menetes hüvelybe. A faanyagot tartósítani kell ahhoz, hogy sok évig szolgáljon bennünket. A mogyorón rajta hagyom a kérget, s lekenem lenolajjal. A somot, kőrist, lehántolom, feltüzesített vasdarabbal aprólékosan végig, és körbe égetem. Ezt a műveletet ugyancsak el lehet végezni tábortűznél is, persze ha viszünk magunkkal jókora szöget és fogót. Az alapos égetés szükségtelenné teszi az olajozást, de a teljes védelem érdekében le is kenhetjük. Most nézzük, mekkora az ideális túrabot? A méret mindenkinek a magasságától függ. Akkor jó, ha kissé előre hajolva rá tudunk támaszkodni, ahogy azt a pásztoremberek tették.
És máris a felhasználás lehetőségeinél tartunk. A fenti módon, menet közben meg-megállva is pihenhetünk, anélkül, hogy letennénk a málhánkat. A gyaloglás során, enyhén rátámaszkodva kíméljük a derekunkat, gerincünket, s ha netán gödörbe lépünk, botba kapaszkodva elkerülhetjük a ficamot, rosszabb esetben a lábtörést. Amennyiben kint alvást terveztünk, és társainkkal sötétben érkezünk a táborhelyre, két botot a földbe szúrva, a szíjhurkokkal összeerősítve azonnal kész egy A-alakú menedék bejárata. Erre támaszthatjuk és erősíthetjük a fő tartóoszlopot (lehullott, száraz, de erős ágból), majd ráfeszíthetjük az alkalmi borítást, ponyvát, poncsót stb.
A túrabottal pillanatok alatt összeállíthatunk főzésre alkalmas „ágasfát” is. A következő képen látható, hogy a talajba/hóba szúrva, valamiképpen megtámasztva, a szíjhurokba akasztott boton a tűz fölé engedhetjük a főzőedényünket. Teát, instant levest, percek alatt készíthetünk.
Mindegyik botom hegyétől számított fél,- és egy méteren rovást tettem. Ezzel nem túl pontosan, de méréseket végezhetek, ha a helyzet úgy kívánja. Amennyiben legalább egy társunk is botot használ, villámgyorsan szükség-hordágyat állíthatunk össze úgy, hogy például egy erős, összezipzárazott dzsekin kétoldalt, alulról, az ujjakon keresztül átdugjuk a botokat. Rövid alkalmatosságot nyerünk ilyen módon, amelyen inkább ülni, semmint feküdni lehet, de lábsérültön mindenképpen segíteni tudunk. A rosszabbik esetben, ha töréssel kell számolnunk, elég egyetlen botot is felcsúsztatni a kárvallott nadrágszárában, (persze kettő ideálisabb) s szíjjal, vagy bármiféle kötöző anyaggal a bothoz rögzíthetjük a végtagot. Befejezésként csak annyit, hogy a jó túrabot egyben megbízható önvédelmi fegyver is lehet a kezünkben. És ma már ez sem mellékes, amikor sajnálatosan sok kóbor ebbel, valamint rossz szándékú emberrel akadhatunk össze a természetben.
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
