Bihar-gerinctúra 2009-01-30-02-04
A túra számomra nagy várakozásokkal indult, előtte soha nem voltam hótalpas túrán, valamint nem vettem részt a sikertelen első Bihar túrán sem, így minden új volt.
Az előkészületek, a "hozzávalók" beszerzése miatt nagyon sűrűre sikeredett az indulás hete, így csütörtökön nagyon megcsúsztam a pakolással, és hajnali 2 kor sikerült ágyba kerülnöm, azaz már pénteken. Az alvás nem sokáig tartott, mert reggel 5-kor keltem, még egy kis pakolás, tetőcsomagtartó felszerelés és hasonlók miatt.
Horkára (aki, mint előtte nem sokkal kiderült, kb. 2 saroknyira lakik tőlem) nem kellett sokat várni, de a fél hetes indulásból inkább kerek 7 lett a csomagtartó szerelés miatt.
Útközben felvettük Szilvát majd robogtunk tovább Kontrráékhoz, ahol közel 1 órás pakolászás után elindultunk keletnek.
A csapat összeállt: Ákos, Horka, Kontrra, Szilva és jómagam.
A túrát nem sikerült a minimalizmus jegyében nyomni, legalábbis a kerék és a sárhányó közötti 2cm-es távolságból ez látszott...
Mielőtt eltűntünk volna a bihari ködben, még beszaladtunk Miskolcra, ahol beszereztem az utolsó túrához valót, a "csodabakancsot"
A miskolci megállónál rájöttünk, hogy a sima szemetes zsák vajmi keveset ér a 130-as tempónál... a tetőcsomagtartón lévő zsákok ebbe voltak belerakva, de itt már csak a foszlányaikat találtuk.
Az út viszonylag gyorsan eltelt, délután 4-5 körül érhettünk Biharfüredre a kiszemelt Iadolina Hotelhez, ahol később a kocsit hagytuk.
Minden a terv szerint történt, leraktuk a kocsim, ittunk egy örömsört, és 6 körül el is indultunk fel a gerincre.
Hótalpakra az elején még nem volt szükség, csak mentünk és mentünk, a cél az volt, hogy még este minél feljebb jussunk a gerinchez, ami végül sikerült is.
Itt írnám le kis kálváriámat, amiből elég sokat tanultam, és hasznos lehet másnak is...
Szóval, mint írtam, csütörtökről péntekre nem sikerült túl sokat aludnom. Reggel a nagy pakolásban a reggeli is elmaradt, de gondoltam, ha mindenki megvan, majd megállunk egy kisebb raktárközértnél. Ez elmaradt... Miskolcon ettem két kiflit, meg ittam egy kávét és irány tovább... Levezettem odafelé 500 km-t, aztán kipakolás, örömsör, és indultunk a túra alatt az egyik legnagyobb szintkülönbség megtételére. Kb. az út felénél elkezdtem mondogatni, hogy ma már ne menjünk többet, álljunk meg, vejünk tábort, EGYÜNK, aztán világosba meg megyünk, amennyit akarunk... Ennek nem nagyon volt foganatja, persze, hiszen mindenki tele volt, mint egy jóllakott óvodás. Egy darabig még ment a rinya, aztán már csak a gerincet (= táborhely) vártam, ennek megtalálása elég sok plusz útba került a szokásos sűrű tejfehér köd miatt. Szóval a lényeg, hogy nagyon megszenvedtem a nem evés miatt ezt a 4-5 órás kavargást a 26-7 kilós zsákkal.
Végül sátrat vertünk és lefeküdtünk aludni, a túra során a legtovább ezen az estén voltunk fent, 23:15-kor még fényképeztem.
01-31
Ébredés után nagy zabálás következett (tanulva az előző napból ).
A túra során szerintem ez az éjszaka volt a leghidegebb, bár a hálózsákomban nem fáztam, de a látható körülmények ezt mutatták.
Gyors összepakolás után hálótársam, Horka megkapta aznapra a sátrat (felváltva vittük), és így aznap 3,5 kilóval könnyebben bandukoltam.
A tejfehér köd egész nap végigkísért minket. Itt már világosban vertünk tábort, kicsit gyorsabban is ment, mint előző nap a sötétben lámpafénynél.
Aztán átvette az uralmat az esti sztár... a benzinfőző, ami körül tobzódva, a hideg miatt gyorsan kajálva még viccelődtünk a társakkal, és fél 6 körül már mentünk a zsákunkba.
Nem tudtunk mást tenni, korán sötétedett, hideg volt, így az alvás tűnt a legjobb megoldásnak.
02-01
A köd még másnap reggel is betalált, de délre kisütött a nap.
Egész nap mentünk és mentünk, csodálva e gyönyörű tájat. Néha azért volt pihi is
A napsütés növelte a morált is
Volt ilyen is ... merre tovább?
Egy fenyves völgyben tértünk nyugovóra, előtte elpusztítva a szokásos menüt.
Ami nekem egy szendvics (két fél centis magoskenyér között egy 1 centis angolszalonna) és egy smack leves volt.
A hideg miatt még a szendvicset is kesztyűben ettem.
A sátor belülről már a szokásosat mutatta, belefagyott pára a falakon.
02-02
Reggel egy kis szelőztetés és kajálás után indultunk is tovább.
A nap kisütött a csapat összeállt
Szuper időnk volt csak úgy szikrázott a táj.
Balra fent már feltűnt a végcél, a Vigyázó csúcs.
A Vigyázó előtti völgyben megláttunk egy kis házikót, ami távolról kellemes menedéknek tűnt.
Közelebb érve kiderült, hogy leginkább gyújtósnak lenne jó. A házhoz érve pihentünk egy picit, volt itt napozás, zsákon csúszkálás meg hasonlók
Tovább haladva találtunk egy nyári pásztorszállást. A jó időre való tekintettel gyorsan kiterítettem a sátrat, hogy leolvadjon és megszáradjon, ami sikerült is.
Én nem voltam hajlandó a pásztorszállásban aludni, hanem inkább kint a sátorban. A fő ok, hogy az épület úgy volt összeácsolva, hogy mindegyik szög pár centire kilógott.
A túra második napján már sikerült elhagynom a felfújódós matracom átlátszó szilikon gyűrűjét a hóban, amit nem kis szerencsének köszönhetően Horka megtalált.
Tutira mentem, nem akartam tetézni a dolgot... , ugyanakkor ott volt a csomó farkas nyom a ház környékén...
Kint aludtam.
A sátor felállítása után még főzőcskéztünk bent a házban, majd 8 körül nyugovóra tértünk.
A házból én egy jó adag petárdával felszerelkezve tértem vissza a sátorhoz, hogy ha hallok valami mocorgást, majd kidobom a sátorból...
A lefekvés előtti egészségügyi sétám közben már nagyon fújt a szél... csak úgy kapkodtam a fejem, hogy nem jön e valami állat, mert tuti nem hallottam volna a széltől.
Megúsztam, fejes ugrás a sátorba aztán szunya.
02-03
Reggel valami mocorgásra ébredtem, egyből elővettem a petárdát..., a másik kezembe meg a fényképezőgépet, hátha... Persze nem volt kint semmi.
Az este megbeszéltek alapján megtámadtuk a csúcsot, ki teljes felszereléssel, ki nem. Én speciel a lapáton kívül mindenemet vittem, mert nem akartam kockáztatni, hogy eltűnjön.
Nagyon meredek rész állt előttünk, de mázlink volt és nem volt lefagyva, így fel tudtunk jutni, először a fennsíkra, ahol nagyon durva szél fogadott minket, egyelőre hátulról.
A meteorológiai állomáson egyből észrevették érkezésünket, egy kis időjárás előrejelzésen kívül mást nem adtak.
Elértük a csúcsot, ahol normális csúcs-követ nem találva, a szembe szél miatt csak egy kényszeredett vigyorgós csapatképet csináltunk.
Visszafelé előszedtem az eddig feleslegesen cipelt maszkot, ami nagyon jól jött a havas szembe szél ellen
Lefelé aztán egyszer csak kisütött a nap.
A házhoz visszatérve összepakoltunk teljesen, és elindultunk le a hegyről. Ennek oka az volt, hogy esőt jósoltak a völgybe a következő pár napra, és minél kevesebbet szerettünk volna ázni.
Lefelé haladva a hó egyre fogyott... Volt, aki hordta, volt, aki levette a hótalpat, és elmerült
Végül egy csodás idilli úton haladtunk tovább.
A völgyben nagyon párás volt a levegő, izzadtunk is tőle rendesen (ami a korábbi napokra a száraz hideg miatt nem volt jellemző)
Mentünk-mentünk-mentünk, aztán egy egyenes piknik placcon fellőttük a sátrakat.
Nagy szerencsénk volt, hogy nem a völgyben kezdtük a túrát, mert akkor semeddig nem jutottunk volna. A hálózsákok benyirkosodtak, minden csupa víz volt... ez lehetett a korábbi napok során belefagyott párától, de itt is megszívta volna ennyire magát.
02-04
Reggel nem törődve semmivel összepakoltunk. Mindenünk csupa víz volt és plusz pár kilóval nehezebb.
Eljutottunk a túra utolsó szakaszára, cél a hotel.
Az időjárás itt már nem kedvezett, lassan szitáló pára áztatott minket hol jobban, hol kevésbé.
Azért még találkoztunk pár gyönyörű természeti csodával és minden tele volt farkas nyommal.
Fél egyre megláttuk az ismerős táblát STÁNA DE VALE (Biharfüred).
Horka még kisebb erőfeszítéseket tett, hogy ne menjünk le a hegyről...
A hotel parkolójában ott állt a kocsi, és a csapat is egyben.
Nekem itt még nem ért véget a túra...
Miután a többiek lepakoltak és bementek egy örömsörre, nekiálltam kilogisztikázni, hogy lehetne megoldani, hogy ne kerüljön semmi a tetőre.
Egy laza óra pakolgatás után ez sikerült is, bár a srácok hátul picit szorultak
Fél három körül elindultunk hazafelé.
Útközben még megálltunk enni egy pizzát, meg megnézni a rihonyákat, hogyan dzsalázzák a micst
Mindenkit hazateleportáltam, és így 11re otthon is voltam.
A Bihar előtt még nem ismertem Ákost és lényegében Horkát sem.
Többiekkel, Kontrrával és Szilvával már sokat túráztam előtte is, és tudtam, hogy megvan a közös hang, nem fogunk egymás agyára menni.
Szuper brigád jött össze, vita nem is emlékszem, hogy lett volna, ha csak nem a sputnyiova (GPS) miatt volt
Máskor is szívesen megyek Velük bárhova!
Remélem én sem mentem az agyukra, bár ezt úgy is megmondták volna.