2010. november havának 27. napján, egy borús szombati reggel indultunk neki Kontrra autójával a nagy útnak. Kontrra értem kb. 7-re jött, tőlem mentünk Mortel pajtásért Sződre. Az út, a havazás miatt nem volt eseménytelen, több kamiont is láttunk az árokba borulva. Sztrecsnó előtt egy kamion pont előttünk sodródott ki, így egy kisebb sor is képződött. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nekünk nem kellett sokat várni, hogy tovább haladjunk, mert pár száz méterrel előttünk történt a baleset, de az utánunk érkezők már órákat kényszerültek várakozni, hogy tovább haladhassanak. Ezt onnan tudom, hogy megérkezésünk után, ami úgy dél és egy közé tehető, bementünk még egy kocsmába előmelegíteni magunkat, utána nekiindultunk az útnak, és a sztrecsnói vár alatti úton, onnan, ahonnan jöttünk, még mindig állt a forgalom.

Fél kettő körül nekiindultunk a hegynek. Vittem hótalpat, de úgy döntöttem, hogy nem viszem magammal, mert lehet, felesleges lesz, de a fő ok inkább a szolidaritás volt. Se Kontrra, se Mortel nem hozott, így a „ha sz*punk, akkor együtt sz*pjunk” elv alapján a kocsiban hagytam.

Aznapi célunk a Suchym menedékházhoz (1075) való feljutás volt, ami távban nem volt sok, de az út oda gyakorlatilag végig felfelé vezetett.

Egyik kapaszkodó jött a másik után. Mikor felértünk egy lejtőn, és azt hittük már ez az utolsó, akkor jött egy újabb és újabb. Ránk sötétedett mire felértünk a házhoz. A házban megittunk egy pár teát, ettünk is... A kiszolgálás, vendégszeretet hagyott számomra némi kivetnivalót. Az üzemeltető srác nem nagyon akarta megérteni, hogy pivo vagy, hogy csáj. Úgy döntöttunk, hogy a menedékház közelében sátrazunk. Indulás előtt az az ötletem támadt, hogy aludjunk az előtérben, de azt meg nem engedték meg. Az a baj a menedékházakkal mostanság, hogy nem menedékként funkcionálnak elsődlegesen, hanem szállodaként.

Este nyolc körül elhagytuk a menedékházat és leereszkedtünk egy odafelé vízszintesnek ítélt placcra, ahol én és Kontrra felállítottuk a sátrunkat, Mortel meg csinált magának egy menedéket.

Jó hideg, mondhatni fagyos éjszakánk volt, hehe, csak én nem fáztam.

Reggel fél hétkor ébredtünk, összepakoltuk a cuccainkat, majd benéztünk még a menedékházba egy forró italra. Ekkor már a hegyeket csúnya felhők borították... Nyolc óra magasságában indultunk neki. Mortel volt legelöl, Ő taposta nekünk az utat. Az út, felfele a gerincre csodálatosan szép volt, mindent vastagon borított a hó, helyenként pedig, viharos erősségű széllökések nehezítették, ill. tették kellemetlenné az előrejutást. Persze kemények vagyunk, minket ez nem zavart... Még

Egyre feljebb kapaszkodva már négykézláb kellett közlekedni, tipikusan az egy lépés előre, kettő vissza volt a jellemző. Rendesen lefárasztott minket a terep. Az utolsó nagy gerinc előtti kapaszkodón sajnos túlzásba vittük a pihenőt. Itt nem kellett volna fél órát pihennünk, hanem egyből fel kellett volna mennünk a gerincre.

A gerinc egy igazi meglepetést tartogatott számunkra. Olyan 120 Km/h-s szellő lengetett lágyan minket. Gyakorlatilag a túrabotot nem lehetett normálisan használni, mert folyton kifújta az ember kezéből, ott, ahol meg nem volt tomboló szél, a hóban elsüllyedés volt a jellemző, így az előrejutásunk lényegesen lelassult. A leggyengébb láncszem szerepét magamra vállalva mondtam a többieknek, hogy forduljunk vissza, de Kontrra és Mortel a továbbhaladást választotta.

Nagy nehézségek árán sikerült feljutnunk a Kis-Krivánra (Fátra-Kriván 1669), de már késő délutánra járt az idő, az árnyékunk is a végtelenbe nyúlt, az utolsó lehetőségünk lett volna, hogy vissza forduljunk, de inkább a továbbhaladást választottuk. A Nagy-Kriván a kiírás szerint 1 óra 15 percnyi járásra volt, de már úgy vágtunk neki, hogy tudtuk, világosban nem érünk oda. Félúton a Nagy-Kriván felé ránk sötétedett. Nem volt valami kellemes érzés, de Zsolna fényei miatt megérte. Gyönyörű látvány volt. Pár másodpercig e látvány mindnyájunknak erőt adott, de hamar elmúlt a hatása... A monoton menetelés folytatódott, lelkileg megtört a csapat, valami láthatatlan erő hajtott minket előre, meg Kontrra Hell energiaitala Nehézkesen, az N-edik lavinaveszélyt jelző tábla után elérkeztünk a “zs” alternatíva helyére, oda, ahol letérhettünk a gerincről. Innen egy számomra brutálisan fárasztó ereszkedő jött a menedékházig. Minden harmadik lépésnél elestem, Mortel és Kontrra fejlámpáit csak messziről láttam néha-néha derengeni, az éj sötétsége, a magány és a hideg együtt takartak be a melankólia fagyos lélekdunyhájával, így a hangulatom mondhatni nem volt valami vidám. Sokat ereszkedtünk lefelé, kifárasztott minket, aztán a menedékházat elérve jött az első pszichosokk. A menedékház zárva és nem is fog kinyitni. Szerencsénkre volt busz a közeli településre, ahol a kálváriánk véget érni látszott, de ott Terchován is nagyon úgy tűnt, hogy nem jutunk szálláshoz, de végül is sikerült egy panzióban eléjszakáznunk.

Hétfőn reggel már csak egy kis aszfaltséta volt hátra, hogy elérjük az autót, amivel sikeresen hazaérkeztünk.

Kemény túra volt, kemény emberekkel. Örülök neki, hogy csatlakoztam a bushcraft.hu portál tagjaihoz. Az igazi bushcraftosok magukat “tesztelik”

Ezúton is köszönöm Kontrrának és Mortelnek a remek szervezést és a feledhetetlen kalandot, miben társaim voltak és bajtársaimmá lettek.

sumesz