Az előző részben elsősorban a hómenedékekkel kapcsolatos elméleti háttérről esett szó, illetve egy szerény gyakorlati próbálkozásról.
A 2005 februári hargitai hétvége szerencsére remek alkalmat adott a hómenedékek gyakorlati kipróbálására, ez a cikk ezen próbálkozások tapasztalatait igyekszik összefoglalni. Kétféle menedéket építettünk, egy quinzee-t és egy hóbarlangot. Az igluhoz sem megfelelő hó, sem kellő tapasztalat, sem elegendő idő nem állt rendelkezésre; hógödörre lett volna alkalmas hó, ez szintén időhiány miatt maradt ki. A következő havas túrán igyekszünk ezeket is kipróbálni.

A quinzee-t a hargitafürdői felvonó gépházának közelében, egy viszonylag vízszintes (annyira azért nem volt vízszintes, ld. alább) területen építettük meg. Körülbelül 50 cm-es hó (fagyott tetejű porhó) állt rendelkezésre a munkához. Szerszámként egy lapátot (a menedékházból vettük kölcsön), egy popsít, valamint a kezünket használtuk (ehhez jól jön egy vízálló kesztyű).
A lapátot körzőként használva kb. 3 m átmérőjű kört tapostam a hóba. A kör belsejében levő havat igyekeztünk sértetlenül hagyni. Ezután a lapáttal, illetve a popsível elkeztük a kör belsejébe hányni a havat. Mivel volt hó bőségesen, a quinzee 0,5-1 méteres környezetéből sikerült elég havat összehányni, ez igen meggyorsította a munkát (kisebb hóban nagyobb területről kell összevakarni a hozzávalókat, ami lényegesen idő- és munkaigényesebb). Addig hánytuk a havat, amíg el nem kezdett "túlcsorogni" a körön kívülre. A havat menet közben nem tömörítettük, hagytuk, hogy a lejtőszög természetes módon alakuljon ki. A durva kialakítás után még pár lapát hóval szépítgettük, szabályosabb alakúvá tettük a kupacot, majd lelapogattuk a felszínét.
A kupac kialakítása után 30 cm-es fenyőgallyakat tördeltünk, és tövig a kupacba szúrkáltuk őket. Ezek szolgáltak később "szamárvezetőül" a kivájás során, hogy tartsuk a megfelelő falvastagságot. Ez alatt tömörödött, átkristályosodott a hókupac (legalábbis részben, de nem eléggé).
A bejáratot a lejtő legalacsonyabb pontján alakítottuk ki, hogy a hideg levegő lefelé "folyjon". A vájást először a lapáttal végeztük: a bejárat kialakítása után egy vele egyező méretű üreget alakítottunk ki a kupac közepéig, majd elkezdtük oldalra szélesíteni. Ekkor egy figyelmeztető roppanást hallottunk, a kupac láthatóan megsüllyedt néhány cm-t. Arra gondoltunk, hogy még nem struktúrálódott át megfelelően a hó, ezért kb. háromnegyed órát állni hagytuk, és csak ezután folytattuk a munkát. Ahogy mélyült az üreg, már nem lehetett kívülről tovább alakítani, egyikünknek be kellett bújni. A másik kint maradt, részben, hogy eltávolítsa a kitúrt havat, részben, hogy kimentse a bent levőt, ha rászakadna a kupac. A benti vájáshoz a popsít, illetve a kesztyűs kezünket használtuk, a hosszú nyelű lapát erre már nem volt alkalmas. A lapátot nyéllel lefelé beszúrtam a kupac közepére irányjelzőként, illetve a felső szellőzőnyílás kialakításához. A korábbi próbálkozáshoz képest (amikor egyedül dolgoztam), nagy könnyebbséget jelentett a kinti segítő, aki folyamatosan eltávolítja a havat, és biztonságot is adott, mert további két alkalommal rogyott meg a kupac (Bézból gyorsasági rekordott javított üregből történő kifarolásban, az biztos). A könyvekben ugyan írják, hogy először középre fúrjunk alagutat, majd felfelé haladjunk, és csak utána szélesítsük ki az üreget, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentősséget, amíg meg nem tapasztaltuk, hogy ez milyen lényeges. A megrogyások után arra is ügyeltünk, hogy a vájás közben az üreg mindíg lekerekített (román stílusú) boltíves legyen, mert így a legjobb a teherbíró képessége (legalábbis ez volt a "munkahipotézis"). A végső simításokat kesztyűvel végeztük, majd egy begyújtott gázfőzővel végigmelegítettük a belső falfelszínt, hogy egy jeges máz alakuljon ki rajta.



Kiszellőztetés után beterítettünk egy ponyvát, arra a polifoamokat, majd hálózsákba bújva belaktuk a szállást. Ketten elfértünk egymás mellett (közöttünk a bakancsok és egyéb apróságok is), de a lábunk eléggé a bejárat közelébe került, főleg, miután elkezdtünk kifelé csúszni. A "viszonylag" vízszintes aljzat a csúszós ponyva, polifoam és hálózsák számára nem volt elég vízszintes, ezért a legkisebb mozdulatok hatására is szép lassan csúsztunk kifelé. Ennek ellenére elég jól aludtunk (időnként visszaküzdöttük magunkat) fagypont körüli belső hőmérséklet mellett (-1 C volt a leghidegebb odabenn).
A menedék hatásosságáról reggel sikerült meggyőződni, amikor kibújtam belőle: odakinn -15 C és metsző szél fogadott! Hihetetlenül jó érzés volt visszabújni a jó meleg, szélvédett kuckóba. Az legalább ennyire hihetetlen volt, hogy mindenféle ajtó nélkül 20-30 cm-en 15 C-os különbség fordulhat elő, úgy, hogy még a szél is fújt.
Másnap este - tanulva az előző napi tapasztalatokból - hosszanti irányban kissé kibővítettük az üreget, és valóban vízszintessé tettük az aljzatot. Ez alkalommal sokkal jobban aludtunk (bár én az elején egy kicsit fáztam) a kinti -20 C ellenére.

Tapasztalatok:

• A quinzee nagy hidegben és szélben is hatékony menedék
• A kupacot hagyni kell átstruktúrálódni, nem szabad türelmetlenkedni
• Az üreg kialakításának helyes sorrendjét be kell tartani
• A kialakítás viszonylag munka- és időigényes, inkább hosszabb távra (alaptábor) érdemes kialakítani, vagy ha máshoz nincs elég hó.
• A bejáratot nem kell teljesen eltorlaszolni

Hóbarlang

A quinzee sikerén felbuzdulva, és a hóviszonyok adta lehetőséget kihasználva kipróbáltuk a hóbarlangot is a Csicsói-Hargita közelében egy szimpatikus hótorlasznál. Mivel itt nem kell összelapátolnunk a havat (a természet már megtette helyettünk), ezen menedék kialakítása sokkal gyorsabb, ugyanakkor alkalmazkodnunk kell az adott formához.
Első lépésként a hótorlasz szélét függőlegesre alakítottuk, és leástunk a talajig. A munkához Ervin mini-gyalásóját (kb. fele méretű) használtuk "kapa" állásban. Ezután kialakítottuk a bejáratot, majd elkezdtük szélesíteni az üreget.



Itt nem volt szamárvezető, és szabálytalanabb a forma, ezért nehezebb ügyelni a falvastagságra. Ha süt a nap, akkor könnyebb dolgunk van: ha átsüt a havon, tovább nem szabad vékonyítani a falat.



10 perc elteltével (az időtartamokat a digitális fotókról rekonstruáltam, mert nem mértük) már egy ember számára megfelelő méretű üreg alakult ki, további fél óra után már hárman is befértünk, igaz öten felváltva dolgoztunk rajta.



Menet közben kívülről is figyeni kellett a haladási irányt, hogy jó irányba, lehetőleg a vastagabb rétegek felé vájjunk. A kialakítás során jól látszottak a korábbi hófelszínek; három fagyottabb réteget harántoltunk (a felszín megolvadt majd visszafagyott, így jegesebb volt, erre esett a következő adag, ennek teteje megolvadt-visszafagyott és így tovább).



Mivel sietnünk kellett visszafelé, ezért sok időt nem töltöttünk a menedékben, de feltehetőleg hasonlóan működik, mint a quinzee.

Tapasztalatok:

• Ez a menedék nagyon gyorsan kialakítható (nem kell lapátolni és az átkristályosodásra várni)
• A szabálytalan forma miatt jobban kell ügyelni a falvastagságra
• A gyors kialakíthatóság miatt szükségmenedéknek alkalmasabb (hóviharban 10 perc alatt beásssa magát az ember), ugyanakkor a bizonytalanabb falvastagság miatt nem biztos, hogy annyira tartós

Összefoglalás:

Bebizonyosodott, hogy a fenti hómenedékek kevés gyakorlati tapasztalattal és egyszerű eszközökkel (vagy akár kesztyűs kézzel) is kialakíthatók, nagy hidegben és szélben is kellő védelmet biztosíthatnak.

írta: Hargi