Nagyon Hideg Hétvége a Pilisben Nyomtatás
Cikkek - Beszámolók
Írta: GP   

 

 

A "megdermedt" erdő

 

2012 telének leghidegebb hétvégéjén (legalábbis az időjárás-előrejelzés szerint az egyik leghidegebben) vágtunk neki a Pilisnek BedeCo-val, aki még az előző hétvégi szigetcsúcsi táborozáskor vetette fel az ötletet. Nem tolongtak a jelentkezők, így végül ketten vállalkoztunk a „nagy útra”.

Szombat reggel indultunk a HÉV-vel Pomázra, és már javában zötykölődtünk, mikor odakint elkezdett esni a beharangozott (és általunk várva-várt) hó. Pomázon buszra szálltunk, és felmentünk a Két-bükkfa-nyereg megállóig. Mire odaértünk 1-2 centis hó volt már mindenfelé. Alatta azonban jéggé volt fagyva a talaj, ez a kis hó meg még kevés volt ahhoz, hogy a bakancsaink megkapaszkodjanak benne, így összevissza csúszkálva kezdtünk el felkapaszkodni a műútról a nyeregre. (A hó alatt ráadásul nem a simán megkeményedett talaj volt, hanem összefüggő jégréteg, amin akár korcsolyázni is lehetett volna. Hát nem kicsit csúszott…) Szerencsére egy elég rövidke meredek szakasz után felértünk a nyeregre, innen már kis hullámokkal tarkítottan ereszkedik le az út a Pilis-nyereghez levezető meredélyig. Itt megálltunk egy szerelvényigazításra, aztán mentünk tovább a célig, ami a Kétágú-hegy bivakhelye volt. Útközben csendesen hullott a hó, az igen alacsony hőmérsékletnek köszönhetően apró jégkristályokként ült meg a ruhánkon, zsákunkon, így könnyen le lehetett söpörni. Az út a hó alatt továbbra is inkább korcsolyapályára hasonlított, úgyhogy csúszkáltunk rendesen, fel is merült bennem a gondolat, hogy bakancs helyett inkább jégkorit kellett volna felvenni…

A Zöld-jelzés itt könnyed lejtéssel ereszkedik a Kétágú-hegy felé, kellemes sétának nevezhető az út, ezt maximum a kb. -12 fokos hőmérséklet ronthatta volna el, de mivel készültünk a nagy hidegre, és felöltöztünk alaposan, meg a mozgás felpezsdítette a vérkeringésünket, ez sem volt gond. Kb. két óra alatt elértük azt a szakaszt, ahol le kellett térnünk az ösvényről a sziklák felé. Mivel eddigre a hó szép egyenletesen belepett mindent kb. 3-4 centi vastagon, itt egy kicsit keresgélni kellett, de BedeCo gyorsan rálelt a leágazásra. Kimentünk a sziklatetőre, és bár meglehetőst párás volt az idő, azért homályosan felsejlett alattunk Kesztölc.

 

Kesztölc

Kesztölc, még éppen csak hó alatt

 

Kinézelődtük magunkat, aztán elindultunk lefelé a sziklák között, megkeresni a bivakhelyet. Először megnéztük a feljebb levő kis bemélyedést, de BedeCo azt mondta, inkább menjünk le az alsóhoz, mert az nagyobb (gyakorlatilag egy kis barlang), szélvédettebb, és kényelmesebben elférünk benne. Úgyhogy tovább ereszkedtünk, ami a sziklák csúszósságát tekintve nem volt egyszerű feladat. Kis hasadékokban, itt-ott kiálló köveken kellett lemászni, ráadásul a hó elfedte az avarréteget, így sokszor biztonságosnak, és jól „léphető”, stabil pontnak tűnő helyen is megcsúsztunk. A nehézségek ellenére azért rendben leértünk a barlang alá, ahonnan úgy 3-4 méternyi sziklamászással jutottunk fel a bejárathoz.

 

A barlang

Ott fent, az a megfeketedett rész már a barlang (innen nézve bal) oldala

 

Mire felértünk úgy néztünk ki, mintha meghempergőztünk volna a hóban… De a lényeg, hogy megvolt a hely, úgyhogy lepakoltunk. Kicsit beszélgettünk, aztán nekiláttunk az ebédünk elkészítésének, majd BedeCo főzött egy teát. Ezek elfogyasztása, és némi tanakodás után, hogy hogy is helyezkedjünk el, arra jutottunk, hogy a korai időpontra és a lábujjaink egyre fokozódó lehűlésére való tekintettel járni kéne egyet. Mivel valószínűtlen volt, hogy bárki más feltűnne a környéken, a zsákokat otthagyva indultunk vissza a sziklatetőre. Így némileg könnyebb volt a felmászás, de azért továbbra is igen sokat csúszkáltunk.

 

 

"Út" a barlanghoz

Például ilyen részeken keresztül kellett fel- illetve lejutni a sziklán

 

Felérvén visszaereszkedtünk a Zöld-jelzésre, és elindultunk rajta lefelé. Egy kisebb kunkor után visszanézhettünk a táborhelyünkre.

 

A sziklafal

BedeCo mutatja a sziklafalat, valahol az ujjától kicsit balra van a barlang

 

Továbbmenve elértük a Sárga+ jelzést, ami Esztergom felé visz. Ezen sétálgattunk tovább, gyönyörködve az egyre fehérebb tájban.

 

A behavazódó erdő

Ekkor már kb. 5-6 centis hó lepett mindent…

 

A "sárga" út

…és például ilyen bevágásokban haladt az út

 

Megemlíteném, hogy ez délután 3 körül volt, a hóesés pedig délelőtt ¾9 tájban kezdődött. Vagyis kb. 5-6 óra alatt hullott le durván 6 centi hó… És a friss hó alatt továbbra is jégpáncél volt, így a csúszkálásból végül BedeCo részéről egy akkora esés lett, hogy beleremegett a hegy…   Pechjére ráesett egy a hó alatt megbúvó, éles jégdarabra, ami éppen deréktájon próbált a testébe ékelődni. Szerencsére a vastag ruházat sokat tompított a dolgon, de így is megfájdult annyira a dereka, hogy a Fekete-hegyi turistaházhoz felvezető ösvényt elérve, már nem indultunk neki a hegyoldalnak, inkább visszafordultunk. Eddigre lábujjaink már kiengedtek, és az immár kb. -15-16 fok ellenére vidáman beszélgetve tartottunk a táborhelyünk irányába. Ismét leereszkedtünk a nyaktörő útvonalon a barlanghoz, és mire beléptünk, már erősen sötétedni is kezdett. Hozzáláttunk a kicsomagoláshoz, és az alvóhelyünk elkészítéséhez. BedeCo simán lerakta a földre a polifoamját, én az önfelfújódó derékaljam alá azért odaterítettem a ponyvámat. Aztán háló- és bivakzsákok, és az ismét zsibbadni kezdő lábujjaink épségét megőrzendő, bebújtunk a hálóhelyünkre. Kicsit még beszélgettünk, közben már egészen besötétedett, úgyhogy BedeCo meggyújtott egy gyertyát, majd nyugovóra tértünk. Fél 6 múlt egy kicsivel, tehát messze volt még a reggel. Hosszú éjszakának néztünk elébe…

A Nap lementével a hőmérséklet is egyre nagyobb iramban csökkent, miközben a hó megállíthatatlanul hullott tovább. Este nyolc körül már -20 körül járt, a külső zsákom vízálló anyaga kezdett elmerevedni. Az éjszaka közepére megvolt a jósolt -25 is, az arcom feletti kis rés szélén egyre vastagodott a kilélegzett párából odafagyó jégréteg. Sapka fel… Hajnalra pedig elértük a kb. -28-30 fokot. Egy megfordulás után éreztem, hogy lecsúsztam a derékaljamról, úgyhogy kinyúltam a hálózsákból, hogy magam alá igazítsam. Ez néhány másodpercig tartott mindössze, de ezalatt a kezemre azonnal hártyavékony jégréteg dermedt. Sebaj, kesztyű is fel…

Reggelre viszont csökkent a borultság, és a felhőréseken átsütött a Nap. Ez sokat dobott a hőmérsékleten, és a felkeléshez való kedvünkön is, úgyhogy ½9 körül kikászálódtunk a hálózsákjainkból. Tekintettel a még mindig kb. -18-20 fokra, gyorsan fel is öltöztünk. Míg én elcsomagoltam a holmimat, BedeCo havat olvasztott az edényében, és teát főzött belőle. Alaposan „felhígította” cukorral (), ami nagyon jólesett a reggeli hidegben. Ekkor éppen nem esett a hó, de alig egy órával korábban maradt csak abba, és a tájat kb. 18 centi friss porhó fedte mindenütt.

 

Erre a látványra "ébredtünk"

Kilátás a barlangból

 

BedeCo még előző este telefonon megbeszélte a barátnőjével, Lucával, hogy reggel ő felbuszozik vagy a Két-bükkfa-nyeregig, vagy Dobogókőig, mi meg majd odamegyünk, és akkor együtt sétálgatunk még egy jót valamerre. Úgyhogy nem is tétováztunk sokáig, a teázás után BedeCo is összepakolt, és elindultunk. Ekkorra már a hőmérséklet is olyan -16 fokra „emelkedett”. A barlang előtti kis sziklafalat is vastagon belepte a hó, úgyhogy nem nagyon láttuk, hova lehet lépni, így a lemászás is nehezebb volt, de túléltük. Aztán megint fel a sziklatetőre, immár a zsákokkal a hátunkon.

 

A felvezető "út" kezdete...

Ez a barlang melletti sziklafal, a jobboldalon látható fák mellett-alatt kellett felmásznunk

 

Az előző napi nyomaink teljesen eltűntek, egybefüggő, sima hólepel borított mindent. Vagyis újra meg kellett keresnünk a felfelé vezető „utat”, újra ki kellett „lépnünk” a stabil pontokat, és persze újra a talpunk alá került az összes ősszel lehullott, és a kőhöz nagyon rosszul tapadó falevél. Vagyis csúszkáltunk. Volt olyan, ahol szó szerint egyet léptünk előre, aminek következtében kettőt visszacsúsztunk. Egy helyen BedeCo majd’ 1 perc alatt jutott feljebb 1,5 métert, miközben úgy „kikapart” a lábaival, mint egy túlpörgetett terepjáró. Nem csak a havat, de a ráfagyott jégréteget is lebontotta, ami alól nagy nehezen előbukkant a földes talajréteg, amiben már meg tudott kapaszkodni a bakancsa talpa, és így jutott végül fel. A képek sajnos nem igazán adják vissza sem a meredekséget, sem a közlekedés nehézségeit, de azért álljon itt kettő az „útvonalról”.

 

...és folytatása

Ide a kép alsó részén látható, jobbra lefelé lejtő bevágásban kellet felmásznunk

 

A "könnyű" szakasz

Egy „lankásabb” rész…

 

Lassacskán azért csak felértünk a felső bivakhelyhez. A szél nem fújta be az egészet hóval, épp csak előtte volt annyi, amennyi odaesett.

 

A felső bivakhely

A felső, kisebb bivakhely; igazából csak egy kis „bemélyedés” a sziklában

 

Innen már szinte „csak egy ugrás” volt a sziklatető. Persze mire felértünk, olyanok voltunk, mintha lecseréltük volna a terepszínű ruháinkat téli álcacuccra. Kb. mintha két hóember állt volna ott…

Mindenesetre a mászás közben, és aztán a fent a sziklán elénk táruló látvány kárpótolt minden nehézségért.

 

Felfelé menet a fák közül...

Már a falról is ilyen kilátásban gyönyörködhettünk

 

... és a fák fölül

Meg ilyenben…

 

És a tetőről balra...

És aztán a csúcsról Kesztölc…

 

... és jobbra

…meg Dorog felé

 

„Leporoltuk” magunkat, visszanyerve ezzel terepszínünket, s elvesztve hóember mivoltunkat -így legalább nem tévesztettük egymást szem elől… -, és visszaindultunk. Közben BedeCo egyeztetett Lucával, hogy majd akkor hívja, ha már tudja, hogy mikor érne a busszal Dobogókőre.

Elérve a Zöld-jelzést nekivágtunk a Két-bükkfa-nyeregig vezető hosszú emelkedőnek. Érdekes, hogy itt a hegytető szélárnyékában, és a ragyogó napsütésnek köszönhetően jelentősen „melegebb” volt, olyan -10 fok körül lehetett. A hó újra szállingózni kezdett, és a kb. 20 centisre hízott hóréteg már sokkal stabilabb alapot jelentett a jégen, jóval ritkábban csúsztunk meg, mint előző nap. A teljesség kedvéért BedeCo azért bemutatott még egy-két dupla Lutz-ot, és tripla leszúrt Rittbergert… :haha (Mondjuk, a technikáján még lenne mit csiszolni, mert bár az indulásai csodásak, a leérkezései elég pocsékok… )

Az út csodás, sőt, mondhatni vadregényes volt. A fák alsó ágain vastag hóréteg, felül hófehér „jéglombkorona”, és körös-körül a szikrázó fehér lepel borította táj…

 

A szikrázó Napsütés

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni…

 

A hólepte erdő "alja"...

Az erdő alul…

 

... és "teteje"

…és felül

 

Gondolom, mondanom se kell, hogy a képek bármily szépek, nyomokban sem adják vissza az igazi hangulatot…

Útközben, ahogy haladtunk felfelé a hegyen, és megint egyre egybefüggőbb lett a felhőréteg, eltakarva a Napot, a hőmérséklet is fokozatosan süllyedt. -15-16 fokban caplattunk a Pilis-nyereg felé. Mellékesen, ez volt az a pillanat, amikor a telefonom a szó szoros és átvitt értelmében is megfagyott, azaz fényképezés közben egyszer csak kikapcsolt, és nem is volt hajlandó újra bekapcsolódni, amíg a belső zsebemben eltöltött kb. fél óra alatt fel nem melegedett eléggé… Ennek ellenére azt fontolgattuk, hogy kint maradunk még egy éjszakát, és csak hétfőn este megyünk majd haza.

 

A vadregényes táj

Például az ilyen látvány sarkallt minket a maradásra

 

Bár reggel még úgy terveztük, hogy majd útközben megállunk rittyenteni magunknak egy kis reggelit, ¾11-kor Luca hívta BedeCo-t, hogy ½12-re ér fel a busszal Dobogókőre, arra meg esélyünk sem volt, hogy oda elérjünk addig, ezért megbeszélték, hogy leszáll a Két-Bükkfa-nyergi megállónál, és ott megvár minket. Így végleg kihagytuk a reggelit, és mentünk tovább a Pilis-nyeregig, ahol megálltunk egy röpke szerelvényigazításra.

 

Pilis-nyereg

A Pilis-nyergi esőbeálló

 

Itt találkoztunk először más emberekkel. „Egynapos” túrázók voltak, egy kicsit beszélgettünk velük, aztán mentek tovább.

Közben Luca megint telefonált, hogy lerobbant a busz, küldenek utánuk egy másikat, úgyhogy késni fog. Ezzel felcsillant a remény, hogy esetleg még a mentesítő járat előtt odaérhetünk a megállóba, és akkor Dobogókőig kényelmeskedünk egy kicsit. Nagy lendülettel veselkedtünk hát neki a meredélynek, ami a Két-Bükkfa-nyeregre vitt fel. Felfelé menet újabb túrázók jöttek szembe, nagygyerekkel, kiskutyával. Kikerültük egymást, majd miután a Zöld-jelzés elkanyarodott a Zöld-háromszögtől, és egy kicsit még meredekebbé vált, BedeCo-nak ismét kedve szottyant egy kis ugrabugrára. De egy, a hó alatt megbúvó, az ösvényen alattomosan keresztbe nyúló gyökér megakadályozta a mozdulat tökéletes elindításában, így bosszúból inkább lefejelte a földet. (Tény, hogy a gyakorlat még mindig nem volt hibátlan, de én ezúttal a befejezésre simán tíz pontot adtam volna… :haha )

Azért volt szép része is a felmenetnek, az út menti bozótos a fejünk felett összezárult, így egy hóborította, ágas-bogas „alagútban” kapaszkodhattunk felfelé.

 

Az "alagút" eleje...

Az eleje volt a „legzártabb”…

 

... közepe...

…aztán fel-feltünedezett az Ég…

 

... és vége

…és végül egy kanyar után előbukkant a Nap…

 

Felérvén a nyeregre ráfordultunk a Zöld+ jelzésre, ami elvezet a megállóig. Itt nagyjából szintben halad az út, aztán a végén van egy rövidebb meredek, ahogy idejövet is, csak most lefelé. Itt elgondolkoztam, hogy talán egyszerűbb lenne a dolog gatyaféken, de végül is kisebb megcsúszásokkal leértünk az úthoz. Természetesen a busz épp az orrunk előtt kanyarodott el Dobogókő felé, ránk se hederítve. A megálló egy picit feljebb volt, arra indultunk, hogy találkozzunk BedeCo ott leszálló barátnőjével. De a busz egyáltalán nem állt meg a megállójában, ezerrel döngetett tovább felfelé. Felmerült bennünk a kérdés, hogy miért nem szállt le Luca, illetve, hogy hol van egyáltalán. A probléma gyorsan megoldódott, előbb telefon, hogy ő nem várta meg a mentesítő járatot, inkább gyalog indult tovább a műúton, aztán egy perc múlva már meg is érkezett a kanyarba. Innen aztán BedeCo javaslatára az aszfalton mentünk fel Dobogókőre, azt mondta, elég volt a csúszkálásból. Úgy tűnt, aznap már nem akar több akrobatikus műkorcsolya-elemet gyakorolni…

Közben a hó szakadatlanul hullott, sokszor mégis szikrázó napsütésben baktattunk a dobogókői felső menedékház felé, ahol BedeCo-ék állítása szerint nagyon finom bogrács- és babgulyás kapható ilyenkor.

 

A Dobogókőre vezető műút

Itt a hóesést próbáltam megörökíteni; a napsütésben csak úgy csillogtak-villogtak a hópelyhek

(persze ez a képen nem igazán látszik, csak a fehér pöttyöcskék mindenütt…)

 

Az úton komoly forgalom volt autókból, fel és le egyaránt, de azért reménykedtünk, hogy beférünk az étterembe. Fent tényleg tele volt az összes parkoló, és szép számmal voltak szánkózó-síelő emberek mindenfelé. Odaértünk a menedékházhoz, és valóban, kint a bejárat előtt három bográcsban is főtt a gulyás, csodás illattal töltve be a levegőt. Bementünk, és szerencsénkre egész sok hely volt, még válogathattunk is. A fűtést nem vitték túlzásba, a radiátoroknak épp csak a teteje volt langyos, de így is volt kb. 17-18 fok, ami a kinti -12-13 körüli után kifejezetten jólesett. Lecuccoltunk, és rendeltünk. Anyagi eszközök híján engem Luca meghívott az ebédre, újra csak köszönöm szépen Neki. A leves valóban finom volt, és utána még egy „Bécsi almás rétes, fahéjas és diós vaníliaöntettel”-t is magunkba gyűrtünk. Közben én üzenetet kaptam, miszerint hétfő kora délelőtt meló lesz, így a további kint maradás sajnos ugrott. Összeszedelőzködtünk, aztán kimentünk még az étterem mögé a kilátó-teraszra, és megnéztük a jegesedő Dunát.

 

Kilátás Dobogókőről

A ködbevesző hegyek előtt, és az előtérben jobban látható kis „csúcsok” között az az ezüstös „szalag” a Duna

 

Ezután kiballagtunk a megállóba, megvártuk a buszt, felszálltunk, útközben még beszélgettünk, aztán a HÉV-ről leszállva elbúcsúztunk, és mindenki ment haza. Hát ennyi volt a Pilisi Nagyon Hideg Hétvégénk

Nagyon köszönöm BedeCo-nak és barátnőjének, Lucának a társaságot és a lehetőséget, remélem sokszor sikerül még hasonló programokat összehoznunk

 

(U.i.: Az igazsághoz az még mindenképpen hozzátartozik, hogy BedeCo folyamatos csúszkálása, és gyakori és hatalmas esései, valamint az én igen kisszámú megcsúszásom nem az ő ügyetlenségének, vagy az én ügyességemnek volt köszönhető szerintem, hanem annak, hogy BedeCo bakancsa nagyon nem tapadt, míg az enyém egész jól szolgált. Hogy érzékelhető legyen a különbség, azt mondanám, kb. olyan volt, mintha ő csapágygolyókat szórva a saját talpa alá ment volna fel a jégre, én meg, ha nem is szöges, de legalábbis téligumiból vágott talpakon…)

 

Hozzászólások
Keresés
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Jelentkezz be vagy regisztrálj!
GP |2012.02.14 20:46:05
Sziasztok

Szívesen, örülök, hogy tetszett
Legközelebb gyertek!

Az út most is olyan volt, mintha már előttünk letaposták volna, tényleg konkrétan jégpálya volt az egész, pedig mi jártunk ott először a havon.

A hideget mászkálással, meleg teával, jó öltözködéssel, és hálócuccal viseltük (bár komoly különbségek voltak a "felszerelésünkben" BedeCo-val). Egyedül a lábujjaink voltak gondban, amikor már a barlangban voltunk, és nem igazán mozogtunk, meg éjjel a "jegesedés" nem volt túl jó, de végül is nem volt gond
Arcanum |2012.02.14 15:15:52
Szép volt, fiúk!
Elég jól bírtátok a hideget...

Arc'
tapír |2012.02.14 13:54:18
Gratulálok a zimankó túléléséhez Nagyon gyönyörű lehetett! Az idei télen egy kis hólepellel fedett Csereháton kívül nem is láttam igazi téli erdőt...

Pesti életem során sokat jártam ezen a vidéken, főleg a Kesztölc fölötti sziklákat ejtettem szinte mindig útba, tényleg gyönyörű vidék!
A Pilis gyakran járt útjai egy ilyen havas időszak után nagyon érdekesen szoktak festeni: körben már sehol a hó, de az ösvényre vastagon rátaposva jégpáncéllá alakult, és még hetekkel később is vígan lehet korizni az ösvényen, főleg ott, ahol kerülni sem lehet a környező bozótos miatt...
sumesz |2012.02.12 20:58:41
Szuper beszámoló gyönyörű képekkel. Köszi.
szilva |2012.02.12 20:45:47
Nagyon klassz hétvégétek lehetett, sajnálom, hogy nem lehettem ott!
pappa |2012.02.12 20:38:47
Köszönjük a remek beszámolót!
fisligery |2012.02.12 20:07:00
Köszi a cikket
Nagyon tetszik
A képek csodásak
GP |2012.02.12 20:01:30
Sziasztok

Folytatjuk bizony! Egy csomó hely van még, ahol nem voltunk télen, főleg nem Nagy Hidegben...
bedeco |2012.02.11 19:30:49
Köszönöm a beszámolót,
jól esett felidézni a túrát.
Folytatjuk....


BedeCo